GAZDIT TALÁLTUNK 2008

Az akitát az út mellett kidobva találtuk, lakossági bejelentés alapján. Fiatal kan akita keverék, nagyon barátságos, éber, tiszta tekintetű kutyus.
   Cirmos cica 2,5 hónapos szelíd cicát 2008.11.10-én befogadták. Játékos, érdeklődő, leleményes, ugri-bugri.
   
   
   A német juhász csontsoványan került hozzánk, kedvetlenül, depressziósan. Alig állt a lábán olyan gyenge volt. Elhanyagolták, éheztették. Ma már egy kutyabarát befogadónál van, aki gondoskodik róla, szeretetben jólétben élheti életét. Az állapota jelentősen javult, életkedve megjött, már felejti sanyarú sorsát.
    Története: Fehér 3 éves lány cica vagyok. Az egyik szemem kék, a másik sárga. Nagyon megvertek, eltört a lában. Össze kellett szegecselni, már jól vagyok és futni is tudok. Igaz, hogy inkább heverészek és dorombolok, ha van kinek. Ha befogadsz, együtt nézünk tévét, nem forgatom fel a lakást, kicsit lusta vagyok, szeretek bent lenni, de kniti-benti cicaként is lennék társad!
   2008.09.22.

MAXI a képen látható foxi kan egy éves. A Török zugban találták, az utcán lakott két hétig, amikor szóltak az egyesületnek és hozzánk került.
Nagyon aranyos , barátságos.

   
  2008.08.17.
Szofi:

Németjuhász keverék ivartalanított szuka.

   A fehér cica (Futrinka) hirdetés útján gazdit talált.
   2008.07.16
Gyulán a Shell kúton "lakott" itt várta, hogy valaki befogadja. Ivartalanítás után gazdit találtunk neki és örökbeadjuk. A műtéten túl van és jól érzi magát.
   
   2008.08.17.

Marcipán snaucer és szetter keverék 5 hónapos kan . Óriás snaucer méretű lesz, hiperaktív. Egy mezőn szedtük össze, valószínű kidobták. Ő egyébként Marcipán.

   
   Szarvas Tesco parkolójában találták elütve, befogadták.
   
   
   Az alábbi vizsla (Tamás a rendes neve) jellegű kutyust egy esőelvezető csatorna környékéről "gyűjtöttük" be. Állapota nagyon rossz volt, tele volt parazitával, le volt gyengülve. gazdit talált.
   
   Bélát a képen látható kan rottweilert a hétvégén fogadták örökbe. Új gazdái tapasztalt roti tulajdonosok, Akik elpusztult kedvencük utódját látták benne.
   
   
   A fekete tacsi kölyök egy puli társa lett, a barna kan tacsi Gyulán talált új otthont.
   Ivartalanítva örökbefogadták.
Fiatal szuka kutyus. Egy gyulai lakos vitte be az állatkorházba, ahonnan mi vittük el. Útálja boxot, szabadon boldog, kezes kutyus . Az eredeti gazdáját keressük.
   A pointer keverék kan kutyus gazdát keres. Jelenleg ideiglenes befogadóknál van, akik nem akarják megtartani. Fiatal, nagyon aranyos , barátságos kutyus.
   
   
   Ma örökbeadtuk a 4. németjuhász kutyát. Miután felszedett kb. 8 kilót, gazdát kerestünk neki. Egy tanyára került egy állatbaráthoz.
   Két tündéri édes kutyi kóborolt Békéscsabán a belvárosban pár napig! Nemrég dobhatták ki őket, vagy elindultak világot látni, de nem találnak haza.
Húsvét hétfőn beleestek a Körösbe, ott sírtak a vízben, nem tudtak kijönni, szerencsére egy család segített rajtuk, de a hideg hétfői éjszakát vizesen kellett átvészelniük.
Már biztonságban vannak, sürgősen gazdira várnak, vagy az eredetire, vagy egy újra, aki majd jobban vigyáz rájuk!
Mindketten lányok, az egyik nagyon "tacsis" és 2-3 éves lehet, a másik egy "pici farkas" tacsi lábakkal, úgy 4-5 év körüli cukor falat.

Elérhetőségük: 06/30 420-34-04

A két tacsinak jelentkezett a gazdája, így véget ért a kalandos utazás.

   A képen látható kétkutyust a jelenlegi gazdája nehéz anyagi körülményei között nem tudja megfelelően ellátni,ezért a segítségünket kérteaz élelmezésükhöz és az új gazda kereséséhez.
Tehát a kutyusok gazdit keresnek a haszki kan,barátságos
A keverék szuka nagyon fél valószínű bántalmazták.
A haszkit örökbe fogadták, nagyon jó helyre került.
A német juhász keverék szukát ivartalanítva adtuk örökbe.
 Elek után az árokparton össze voltak bújva.
Visszafelé álltunk meg felszedni Őket, akkor derült ki, hogy 7-en vannak.
Soványak, valószínű férgesek, és már nem ma kerültek ki abból, amit ettek és ittak. Ki voltak éhezve.
 
 
 2008.02.29.

A képen látható szálkás szőrű tacsi miatt a békéscsabai állatvédők telefonáltak és kértek segítséget. A kutyus sérült volt, mint később kiderült a nyakát és a hátsó lábát harapta meg valószínűleg egy másik kutya.
Orvosi ellátás után csak egy napig élvezte vendégszeretetünket. A gazdája kereste és el is vitte a csavargót.

 A Gyulai Állatvédő Egyesület egyébként nem menhelyként üzemelő telepére a szabadon lévő két őrkutya mellé vasárnapról hétfőre virradó éjjel bedobtak négy felnőtt, 3 kan és egy szuka német juhász kutyát. Az őrkutyák természetesen védve a saját területüket összeverekedtek a jövevényekkel. Két kutya csúnyán megsérült. Az egyesület vezetősége először a rendőrségi feljelentést fontolgatta, azonban kamera kihelyezése mellett döntött, mivel ez már nem az első eset volt. Eddig öt bedobott macska lelte itt ilyen körülmények között halálát. Az egyesület minden megkeresést igyekezett eddig is úgy kezelni, hogy az megoldást jelentsen, természetesen nem mindig azonnal tudtak a gazdás állatoknak helyet biztosítani, azonban a gazdakeresésben mindig segítséget nyújtottak. Kérjük, hogy felelőtlenül ne veszélyeztessék sem az állatok, sem az emberek testi épségét. Hiszen hat felnőtt felidegesített kutya az emberekkel szemben is támadólag viselkedik. A kutyák ily módon való elhagyása egyébként bűncselekmény.Kérjük, ha valaki információval tud szolgálni az esettel kapcsolatban vegye fel velünk a kapcsolatot, ha nyomára akadunk az elkövetőnek mégis feljelentést teszünk.
 Békéscsabai állatvédőkkel kooperálva sikerült gazdit találni Gyulán a négy kölyök mamájának Pannának.
Az ivartalanítás költségét a Gyulai Állatvédő Egyesület állta.
 2008.01.14.
Lompost a német juhász keveréket karácsony előtt dobták ki. Két hétig nem lehetett megfogni csak etetni. Menekült. Egyszer csak úgy döntött, hogy megáll és hagyta magát megfogni. Kb. 10 kg hiányzott róla. Imád enni, mos tmár játszik kezdi védeni a területét.
 
A képen látható angol bulldog 2 hétig élvezte vendégszeretetünket. A gazdája meglett, 2008 02.02.-án visszaadtuk.
2008.01.14.
A tacsi Kb. egy éves kan tacskó keverék. nagyon elverték, fél de már barátkozik.
2008.01.24.
A Csau-csau mamáját majd két hónapig követtük és figyeltük,de mindig szem elől veszítettük. Fél Békéscsabát járta tejlázasan szédelegve az utakon élelemért. többen is etették, mert nagyon rosszul nézett ki. Mi is azt hittük, hogy elveszítette a kölykeit, azért kóvályog szüntelenül. Mert meg nem állt sehol, csak evett és ment, vagy kajával a szájában láttuk a gyulai úton eltűnni. Véletlenül láttuk meg egy októberi hétvégén a Petrom kút melletti lomos telken és mellette öt majd kicsattanó gyönyörű kölykét. Nehéz volt elhinni, hogy azé a sovány, "lekabátolt" kutyáé lennének.
A környékbeliek is csak akkor látták meg őket. A csíkos kölykök miatt megtudtuk a papa kilétét is, aki a szomszéd telep jó kiállású őrkutyája.Napról-napra elcsíptünk egy kölyköt. Amelyik éppen megtetszett valakinek. (képek a tesókról+mamáról nálam) A két fekete maradt végül, akik már nagyon óvatosak voltak és akiket mi sem tudtunk akkor még megszelidíteni. Közülük az egyik eza faroknélkül született fiú kutya. Elütötték, Gyulán megműtötték és most már csak egy gazdit keres, mert hiába szép, ha közben nincs aki foglalkozzon vele.
FARKINCA
Megtalálásának időpontja: 2007.12.02
Helye: a Törökzugi lakótelep
Neme: kan
Életkora: Kb. 1 éves
Jelen állapota: Egészséges, fényes szőrű
Rövid bemutatása: Regndkívül mozgékony, jó jelzőkutyus, barátságos
Megtalálásának időpontja: 2007.12.05.
Megtalálásának helye:
Neme: kan
Életkora: kb. 6 hónapos
Jelen állapota: Egészséges, fényes szőrű
Rövid bemutatása:társaságigényes, játékos
2007.12.05.
Négy árokpartra kidobott kölyökkutyust sikerült hirdetések útján örökbefogadókhoz juttatni. Köszönjük!
2007.12.05.
Négy árokpartra kidobott kölyökkutyust sikerült hirdetések útján örökbefogadókhoz juttatni. Köszönjük!
2007.12.05.
Négy árokpartra kidobott kölyökkutyust sikerült hirdetések útján örökbefogadókhoz juttatni. Köszönjük!
2007.12.05.
Négy árokpartra kidobott kölyökkutyust sikerült hirdetések útján örökbefogadókhoz juttatni. Köszönjük!
2007.11.
Ez a hiperaktív fekete kölyökkutyus nem sokáig élvezhette vendégszeretetünket, mert hirdetések útján néhány nap alatt befogadót találtunk neki.
2007.10.
Hét testvért sikerült egy hét alatt hirdetések útján (újság, internet) gazdihoz juttatni, így nem kellett állatmenhelyre kerülniük.
2007.10.
Kölyök korában indult kóborolni, közben a rárakott nyakörv mélyen bevágódott a húsába. Műtéti úton lehetett eltávolítani, befogása napokat és sok segítséget vett igénybe.
2007.05.
Szeméttelepen éldegélt, tengette napjait. Most nagyon jó őrkutyaként "szolgál".
 
2007.05.
Elázva talátuk egy országúton. Bérházban van örökbefogadónál.
2006
Vasútállomáson magatehetetlenül feküdt. Súlyosan sérült, törésekkel zúzódásokkal teli volt egész teste.Állkapocstörést is szenvedett, alig tudott menni, enni. A képen is ebben az állapotában látható.
Egy álló napon át nézték szerencsétlent, mentek el mellette autók, emberek segítségnyújtás nélkül. Sikerült felépülnie, gazdihoz került.
2007
Szeméttelepen találtuk, befogadták. Gyönyörű felnőtt kutya lett belőle ivartalanítását elvégezték az egyesület így adta örökbe és állta a költségeket
2006
Elhagyott tanyán talált menedéket, ahol megszülte 7 kölykét. Sikerült a kis porontyoknak és az anyukának is gazdit találni.
2006
A cicát (Mirza) vemhesen dobták ki a Szanazugban. Békéscsabán fogadták örökbe ivartalanítás után.
2006
A vak dalmatát Gyulán fogadták örökbe egy süket dalmata mellé. Tüdőgyulladással találtuk egy garázs-soron. Ivartalanítás után gyógyultan került gazdához.
2005.11.
Őt akasztókötéllel a nyakában találtuk, egy út melett bandukolt. Orvosi segítséggel és műtét után teljesen felépült, gazdira talált.